Lassan kezdek kilábalni abból a fajta kapuzárási pánikból - már ha ezt hívhatom egyáltalán annak, bár valószínűleg nem -, miszerint az iskola tönkreteszi az életemet, megmérgezi gyöngyöző lelkivilágomat és csírájában folytja el minden kreativitásom - hiszen a kurva életbe, amint megálmodok valamit, rögtön és azonnal megjelen egy öltönyös, kopasz fazon, homlokán "iskolai teendők" felirattal, előkapja a Kalasnyikovot és bumm. Ennek jele, hogy ma már rajzoltam, valami olyat, ami egészen tetszik, talán szerdán megmutogatom, hogy tanárnénitanárnénitesséknézni. Hátha rávilágít valami hibára a csajszika szemöldökén kívül, ami olyan szinten hernyó, hogy lassan készen áll a metamorfózisra.

A faktokba is kezdek belerázódni, ami azt illeti. A magyart egyenlőre marhára élvezem, mert ómagyarmáriasiralom, végre csinálunk valamit! Két év semmittevés után végre kaptam egy másik tanárt, aki nem néz minket - csak hogy drága osztályfőnököm szavaival éljek - félstupid hülye gyerekeknek, és nem azzal telnek el az órái, hogy valami teljesen bugyuta módon akarja nekünk elmagyarázni a nyilvánvalót, miközben a lényeges infó elszökik pisilni. A rajz pedig nagyon családiasan telik (főleg, mikor a tanárnő régi tanítványairól bemond egy olyat, hogy aztamindenit, ő is milyen tehetségtelen volt), mind a fakt, mind az a plusz egy művészeti óra. Igaz, hogy vennem kell pár cuccot, ami nem lesz éppen olcsó, de legalább a rajz érettségim biztosan meglesz. Egyébként arról csak én nem tudtam, hogy már rég nem egybe van a rajz és a művtöri érettségi?

Nem tudom, kinek van, kinek nincs ez az etika dolog így tanóra szempontjából, mindenesetre, nálunk Deákba' ez így létezik, és ma meg is volt az első két óránk belőle. Egy élmény volt. Tényleg. Csak éppen nem jó élmény.
Lehet nekem furcsa a gondolkodásom, de mikor bemutatkoztunk, és a tanárnő szólt egy ilyet, hogy "aki tud valami érdekeset a másikról, az mondja el nyugodtan", és ezt teljesen komolyan is gondolta, majdnem visszaszóltam megfelelő hangerővel, hogy ez nekem nem tűnik etikailag helyes cselekedetnek, itt, az etika órán.
Ja meg a másik kedvencem. Néni minden évben elintézi az etikát tanuló diákseregnek, hogy találkozhassanak hajléktalanokkal, melegekkel, transzneműekkel, etc., és beszélgethessenek velük "fogadjukelőket" címszó alatt. Nos. Khm. Igen. Lehet megint csak nekem furcsa a gondolkodásmódom, de ez fujj. Nagy fujj. Ne érts félre, szívesen elbeszélgetek ilyen emberekkel, engem tényleg mindenki érdekel. De én ezt nem azért szeretném tenni, mert azt mondják, hogy muszáj ezt tennem, hanem azért, mert tényleg érdekel. Nem vagyok ilyen nagy lázadó izé, de baszki, most menjek oda egy teljesen random emberhez, tegyek fel neki fasz kérdéseket, és utána még ne érezzem magam szarul, mert akaratom ellenére betolakodok a magánéletébe? Szerintem ennyi erővel akár cirkuszi látványosságként is mutogathatnánk őket, nem lenne sok különbség.