Vasárnap elköltöttem egy varázslatos ebédet, ami annyiból állt, hogy kurva sok marhahús, még több zsír és házi kenyér. Finom volt, ne érts félre. De az a nagy problémám a marhahússal - amellett, hogy különösebben nem is szeretem az ízét -, hogy a felügyeletem alatt álló belügyminisztérium ordenáré módon elutasító vele szemben. Magyarul olyan allergiás vagyok rá, amennyire ember csak allergiás lehet valamire. Mesélek kicsit.
Még anno voltam a Balatonon - életemben először és utoljára. Ott ettem 500 Ft-ért egy hamburgert, ami nagyon finom volt, nagyon finom volt, csak a hazatérésem utáni második napon egyedül feküdni és tévét nézni voltam képes, és a vécé ölelgetése helyett a piros lavórunkkal folytattam érdekes eszmecseréket erről a történetről.
Tavaly Dáviddal kivételesen a Burger Kingben ettünk hazafele jövet előtt. A buszút nagy részén minden rendben volt, de a végére úgy fájt a hasam, hogy még mellé az egész mellkasom is meg akart vadulni, és csak összegörnyedve voltam képes életben maradni.
Most hétfőn pedig olyan émelygés és ájulás környékezett, és olyan szépen összebarátkoztam a vécénkkel ismét, hogy azt mondtam, nem érdekel, ha estére el is múlik - nálam ezek a marhahúsos rosszullétek általában nem tartanak sokáig -, én holnap akkor is elmegyek az orvoshoz. Hát estére el is múlt, és másnap el is mentem az orvoshoz, aki készségesen leigazolta a hetemet, aminek örültem is, meg nem is. Bőven meglettem volna enélkül az egész nélkül, pláne, hogy azóta semmilyen hús, semmilyen zsíros étel nem esik jól. De legalább lett egy új blogdesign, összeszedtem az ötleteimet, amiket fogggalmam nincs, hogy mikor fogok megvalósítani és felrakni ide, deee... legalább van miből építkezni, you know.

Így a bejegyzés végére pedig megköszönöm Ryo-nak az invelést erre a... miez... *megnézi* Liebster Award cuccra, szóval kötelességemnek érzem, hogy viszonzásul megválaszoljam a kérdéseket, meg írjak magamról ilyen tényeket, hogy megtudjátok, igazából én egy kaktusz vagyok rózsaszín bajusszal. Hogy kérdéseket írok-e, az majd a végén elválik.

11 tény:

1. Egy Avengerses füzetbe kezdtem el designos módon megcsinálni a bullet journalom
2. LoL-ban, HotS-ban és WoW-ban csak is és kizárólag a távolsági karakterekkel vagyok igazán hatékony, minden más játékban a közelharci karaktereket preferálom
3. Nem tudok biciklizni és nem is akarok megtanulni
4. Egyszer kisegítettem egy vak bácsit az Árpád hídnál
5. Nem szeretek esernyővel sétálni
6. Nem szoktam túl gyakran szerepelni az álmaimban, vagy teljesen máshogy nézek ki bennük
7. Legtöbbször olyanok az álmaim, mintha egy filmet néznék
8. Sokszor gondolkozom azon, hogy vlogolnom kéne
9. 10 éves koromban kezdtem el használni a Ps-t, és néha meglep, hogy mennyit fejlődtem, néha viszont elkeserít, hogy mennyit nem
10. X évnyi rajzolás után eljutottam arra a szintre, hogy már nem csak karikatúraszerű embereket firkálok
11. Kisebb koromban írtam verseket

Válaszok:

1. Mit ettél utoljára, hol és kivel?
Sajtos-paprikás szendvicset itthon, a kutyával - so sad.

2. Milyen szót/mondatot mondtál ki utoljára hangosan?
Hát ezt most így konkrétan nem fogom tudni visszaidézni, mivel apámmal folytattam egy diskurzust a Windows 10-ről.

3. Mikor fütyültél utoljára emberek előtt?
Kurvarégen.

4. Mit vettél utoljára?
Dezodort, fogkrémet meg azt az Avengerses füzetet.

5. Random zene, amit szeretsz
Nagyon megtetszett Porcelain Black Pretty Little Psycho száma, ami aztat illeti.

6. Le tudod írni az utolsó idegent akire emlékszel? (utcán, buszon, bárhol láttad, ide egy leírással!)
Most hirtelen így az a srác ugrik be, akire azt hittem hirtelen, hogy lány. Még nyár végén volt, a közösségi hülyeségem idején. Az 1-es vilire szálltam fel, a srác meg pont az ajtóval szemben ült. Hidrogén szőke volt a haja, meg ilyen fekete tincsek is voltak benne, a szakálla barna volt. Egy ilyen rohadt nagy légynapszemüveg volt a fején, szóval a szemét azt nem láttam. Totál feketébe volt öltözve, fekete trikó meg fekete, szaggatott nadrág, rajta cipzárokkal meg ilyen kis leopárdmintás anyagdarabbal. Még a konzerv cipője is fekete volt. Egyébként tök dekoratív kis pali volt.

7. Vízfesték vagy tempera?
A vízfestékkel jobban tudok dolgozni és jobban is szeretek.

8. Miért blogolsz? Ne, ne klisét írj, az igazi okot!
Mert exhibicionista vagyok, azért.

9. Szerinted melyik külföldi szó cseng a legszebben?
Angol szintjén a rebellion. Az a szó baromi szép. Francia szinten pedig a ciel (menny vagy ég) és az enfer (pokol) két számomra nagyon tetszetős szó.

10. Tudnál kreálni egy új, magyar káromkodást?
A "szaladjon fel a seggedben a gyalogkakukk" jó?

11. Ninja lennél vagy kalóz?
Kalóz. Egyértelműen.

Kérdések:

1. Inkább a design, vagy a tartalmi rész tud jobban érdekelni akár a saját blogodon, akár a másén?
2. Szoktál a postokhoz piszkozatot írni, vagy "élesben" törölgetsz és javítod, ami nem oké?
3. A blogolás mellett még mi dolgokkal foglalatoskodol?
4. Mi az a dolog, amit marha szívesen kipróbálnál, vagy csinálnál rendszeresen, de tudod, hogy soha nem lesz rá lehetőséged valamilyen oknál fogva?
5. Szereted a tejet?
6. Van valami, amit nagyon nem szeretsz, de magad sem tudod az okát?
7. Hogy viszonyulsz a molylepkékhez?
8. Mire vagy eddig a legbüszkébb magaddal kapcsolatban?
9. Érted a matekot?
10. Van olyan nyelv, amit szívesen megtanulnál folyékonyan beszélni?
11. Mit gondolsz a mások által mainstreamnek mondott dolgokról?

Hát gyermekeim, igazából bárki viheti úgy amblokk ezt az egészet, akik olvasnak, azok mind meg vannak jelölve, KÖTELEZŐ JELLEGGEL ki kell tölteni (amúgy nem). Ryo, te is válaszold meg a kérdéseket, ha kedvet érzel hozzá!

Lassan kezdek kilábalni abból a fajta kapuzárási pánikból - már ha ezt hívhatom egyáltalán annak, bár valószínűleg nem -, miszerint az iskola tönkreteszi az életemet, megmérgezi gyöngyöző lelkivilágomat és csírájában folytja el minden kreativitásom - hiszen a kurva életbe, amint megálmodok valamit, rögtön és azonnal megjelen egy öltönyös, kopasz fazon, homlokán "iskolai teendők" felirattal, előkapja a Kalasnyikovot és bumm. Ennek jele, hogy ma már rajzoltam, valami olyat, ami egészen tetszik, talán szerdán megmutogatom, hogy tanárnénitanárnénitesséknézni. Hátha rávilágít valami hibára a csajszika szemöldökén kívül, ami olyan szinten hernyó, hogy lassan készen áll a metamorfózisra.

A faktokba is kezdek belerázódni, ami azt illeti. A magyart egyenlőre marhára élvezem, mert ómagyarmáriasiralom, végre csinálunk valamit! Két év semmittevés után végre kaptam egy másik tanárt, aki nem néz minket - csak hogy drága osztályfőnököm szavaival éljek - félstupid hülye gyerekeknek, és nem azzal telnek el az órái, hogy valami teljesen bugyuta módon akarja nekünk elmagyarázni a nyilvánvalót, miközben a lényeges infó elszökik pisilni. A rajz pedig nagyon családiasan telik (főleg, mikor a tanárnő régi tanítványairól bemond egy olyat, hogy aztamindenit, ő is milyen tehetségtelen volt), mind a fakt, mind az a plusz egy művészeti óra. Igaz, hogy vennem kell pár cuccot, ami nem lesz éppen olcsó, de legalább a rajz érettségim biztosan meglesz. Egyébként arról csak én nem tudtam, hogy már rég nem egybe van a rajz és a művtöri érettségi?

Nem tudom, kinek van, kinek nincs ez az etika dolog így tanóra szempontjából, mindenesetre, nálunk Deákba' ez így létezik, és ma meg is volt az első két óránk belőle. Egy élmény volt. Tényleg. Csak éppen nem jó élmény.
Lehet nekem furcsa a gondolkodásom, de mikor bemutatkoztunk, és a tanárnő szólt egy ilyet, hogy "aki tud valami érdekeset a másikról, az mondja el nyugodtan", és ezt teljesen komolyan is gondolta, majdnem visszaszóltam megfelelő hangerővel, hogy ez nekem nem tűnik etikailag helyes cselekedetnek, itt, az etika órán.
Ja meg a másik kedvencem. Néni minden évben elintézi az etikát tanuló diákseregnek, hogy találkozhassanak hajléktalanokkal, melegekkel, transzneműekkel, etc., és beszélgethessenek velük "fogadjukelőket" címszó alatt. Nos. Khm. Igen. Lehet megint csak nekem furcsa a gondolkodásmódom, de ez fujj. Nagy fujj. Ne érts félre, szívesen elbeszélgetek ilyen emberekkel, engem tényleg mindenki érdekel. De én ezt nem azért szeretném tenni, mert azt mondják, hogy muszáj ezt tennem, hanem azért, mert tényleg érdekel. Nem vagyok ilyen nagy lázadó izé, de baszki, most menjek oda egy teljesen random emberhez, tegyek fel neki fasz kérdéseket, és utána még ne érezzem magam szarul, mert akaratom ellenére betolakodok a magánéletébe? Szerintem ennyi erővel akár cirkuszi látványosságként is mutogathatnánk őket, nem lenne sok különbség.

Még egy teszt, ismételten Teo-tól. Tetszettek a kérdések, meg voltak olyanok, amikre nem bírtam megállni, hogy ne válaszoljak.

01. Hány éves lennél ha nem tudnád a korodat?
Jobb napjaimon 22, rosszabbakon 222.

02. Melyik rosszabb, elbukni, vagy soha meg nem próbálni?
Elbukni. Az életben nem csak a jó élmények, a boldogság, a szeretet, meg a siker számítanak, én azt gondolom. Mondok neked egy sztorit, ami kilencedikben esett meg velem. Legalább fél éven keresztül bele voltam szerelmesedve egy Ádám nevű srácba, és annyira béna voltam, hogy a média feladatomat használtam fel arra, hogy tudassam vele ezt a szituációt. A feladatom az volt, hogy készítsek valakivel egy interjút, bármiről. Hát megkértem ezt az Ádám nevű srácot, hogy segítsen rajtam szorult helyzetemben. Az ötlet maga is pocsék volt, hát még maga a konkrét esemény! Akkor realizáltam, hogy nincs semmi a telefonomon, amivel hangot tudnék felvenni, és hely sincs arra, hogy videóval oldjam meg a dolgot. Szóval elővettem egy barátságos mosolyt, és igyekeztem úgy tenni, mintha ura lennék a helyzetnek, de egyébként úgy hullott ki a kezemből, mint anyám díszüvege. Mikor végeztünk, akkor nagyon bátran a tudtára adtam az érzelmeim - megöleltem, so badass -, ő pedig nagyon bátran megmondta az arcomba, hogy ő nem akar tőlem semmit. Egy jó ideig úgy éreztem, hogy oh fuck, de azóta már úgy vagyok vele, hogy nem kell szégyenkeznem, amiért ezt, és a többi vele kapcsolatos béna szarságot is megtettem. Lett egy számomra teljesen oké párkapcsolatom egy értelmes sráccal, nem unatkoztam kilencedikben, Ádám pedig kiment külföldre, tehát pont nem azzal van elfoglalva, hogy egy tizenéves hormontúltengéses ribanc mit szerencsétlenkedett fél éven keresztül.

Marhára le kéne szoknom arról, hogy csak akkor írok bejegyzést, ha éppen tetszik a design... Sok szempontból előnyösebb lenne, azt hiszem. Bár az a nagy büdös harcihelyzet, hogy bár van ötletem post terén, nem is egy, nem is kettő, de az ambíció máshol jár. Nem vész el, csak átalakul - most inkább a fanfictionök és a saját sztorik földje felé vette az irányt sebesen. Mire iskolába kell mennem, és fingani nem lesz időm, addigra kitalálom, hogy írni akarok és meg akarom váltani a világot, mert akkora egy cserepesnövény vagyok, hogy már túlnövöm magamat. Na mindegy, a lényeg, hogy most van egy ilyen szimpatikus Johannánk {Heroes of the Storm, Diablo 3} a fejlécen, akivel kemény egy meccset mentem HotS-ban, és már összezavart - addig abban a szent meggyőződésben éltem, hogy nekem Sylvanas kell, ehhez képest most fogalmam sincs, mihez kezdjek az életemmel a játékot illetően.

Máskülönben megint közmunkán vagyok, ugyanúgy egy gyerektáborban, mint nyár elején. A különbség annyi, hogy itt - hála az istennek - nem agyaggal dolgoznak, hanem mindenféle kézműves cuccot raknak össze, meg valami görkori szerű cipővel ugrálnak össze-vissza, hogy ha majd pénteken anyuka-apuka bejön, megmutassák nekik, milyen ügyesen tudják kitörni a nyakukat. Plusz a gyerekekkel lévő nő is aranyosabb a gyerekekkel is meg velünk is. A gyerekek közül van egy-kettő, akiket csak azért nem törlök arcon, mert egyrészt nem az én dolgom megnevelni, másrészt nincs jogom hozzá. De egyébként nem vészes, alig volt eddig valami meló, kaptunk kaját, mikor a gyerekek uzsonnáztak, plusz mi is nyugodt szívvel csinálhattunk akármit a hozott kézműves dolgokkal. Ma ki is használtam ezt a lehetőséget, csináltam magamnak egy karkötőt fagyöngyökből. Ja, meg megcsináltam egy kislánynak az ugrókötelét - a véremet adtam majdhogynem azért a kislányért, mikor kishíján a kezembe állt a zsákvarrótű.

Egyébként azt nem értem, hogy lányok - és fiúk is - miért hagyják, hogy a párjuk megmondja nekik, hogy kivel, mikor, merre, hol, hány méter. Úgy értem, ha nekem Dávid csak egyszer is megtiltotta volna, hogy ezzel vagy azzal az ismerősömmel beszélgessek, ezzel vagy azzal az ismerősömmel találkozzak, már biztosan nem lennénk együtt. És ugyanez fordítva. Vagy ha valamelyikünk állandóan féltékenységi jeleneteket rendezett volna. Tényleg nem tudom, hogy ez mire jó. Ha szeret, és ha tudja, hogy szeretve van, akkor nem fog megcsalni. Plusz ha minden meg van beszélve, de hát bassza is meg, tényleg azt látom, hogy a legtöbbeknek ez nem megy, hogy kimondják, nekem ez így nem oké, legyen szó akár a szexről, akár egyéb dolgokról.

Ja, még így a végére egy gyors reklám a fanfictionös-sztoris blogomnak, amin még ugyan nincs túl sok minden, de majd szépen, lassan. Véleményeket természetesen ott is fogadok, mint mindig, mindenhol.

Annyira nem szokásom beszélgetni a kapcsolati dolgaimról itt blogon, mármint nyíltan és őszintén és mindenféle jelképek mögé bújás nélkül. Egyrészt azért, mert this is magányügy, másrészt azért, mert úgy vagyok vele, hogy ki a búbánatos balherét érdekelne az én párkapcsolatom gyönyöre-borzalma. De most megláttam ezt a boyfriend tages cuccot teo-nál, aztán mondom üsse meg a ló, válaszolgatok ezekre én is, mert a macska szőrös és nem borotválkozik.

Mikor ismerkedtetek meg?
Még anno '90-ben egy melegbárban... Régi szép idők.
Egyébként ő is abba a gimibe járt, ahova én még mindig, akkor volt tizenkettedikes, mikor én kilencedikes. Csak mákomra nyelvire jött az ártatlan, és maradt még egy évet.

Hogyan ismerkedtetek meg?
Egy barátnőm - és osztálytársnőm - DÖK tag a suliban, és az akkori barátjának hála bekerült egy ilyen nagyobb diákszervezetbe. Ott ismerte meg Dávidot, aki egy nap odaténfergett hozzánk, és beszélgetett barátnőmmel, én meg pofátlanul beleszóltam, mert szimpatikus volt a gyerek, meg nem bírtam megállni. Nincs ilyen nagy hűdehajde ismerkedős sztorink.

Milyen volt az első randi?
Na hát az a vicces, hogy nekünk nem volt ilyesmi. Mi annyira barátként indítottunk, és annyira gyorsan alakult át a baráti szeretet valami szorosabb kötődéssé, hogy nem volt szükségünk randira. Egy idő után elkezdtük egymást ölelgetni, megosztottunk egymással személyesebb dolgokat, segítettünk egymásnak, aztán tavaly áprilisban mondtam neki, hogy jöjjön már velem egy darabon, mert úgy érzem, írtam egy király matek dogát és vele szeretném megünnepelni - mert matekzseni a gyerkőc. Ehhez képest olyan egyes lett az a dolgozatom, ahogyan annak lennie kellett, de ettől függetlenül velem jött, elkísért egész a buszmegállóig, és még ott is velem maradt egy vagy két órát. De akkor még nem volt semmi különleges, meg igazából utána sem. Úgy értem, nem volt ez a nagy csók és szex és szerelem és úristen, mindjárt magam alá szarok örömömben. Szimplán tudtuk, hogy mi már nem barátok vagyunk, aztán csókolom. Másnap, mikor ment el, megpusziltam, meg ő is engem, harmadnap már fogtuk egymás kezét.

Mikor történt az első csók?
Tudomisén. Valamikor akkor tájt, mikor az lett, hogy na mi szeretjük egymást. A buszmegállóban ültem az ölében, ő adott egy puszit a számra, én meg mondtam, hogy hát szorri, de nekem rossz tapasztalataim vannak a nyelves csókkal, és úgy annyira nem kedvelem. Srác nem jött zavarba, megváltoztatta a véleményemet a dologról.

Mi volt az első benyomásod róla?
Na hát ez nagyon vicces kérdés, mert első hozzám intézett mondata, mikor már kicsit ismertük egymást, az volt, hogy "hülye gyerek, feje kerek, lába iksz, pöcse vasbeton". Aztán egy olyan bókot kaptam tőle - akkoriban még nagyon fiús lány voltam -, hogy ő nem érti, hogy nézhetek ki ennyire lánynak, mikor nyilvánvalóan fiúnak születtem. Ezek alapján egy bunkó, arrogáns kis taplónak gondoltam, de egy nagyon, nagyon szimpatikus és értelmes bunkó, arrogáns kis taplónak.

Mikor történt az első szex?
Mikor már elértünk arra a pontra, hogy a szüleink nyugodt szívvel hagyták, hogy egymásnál aludjunk. De ez egy normálisnak mondható idő volt szerintem, plusz addig sem voltunk elveszettek, ami azt illeti. Feltaláltuk magunkat. Plusz, mi nem is akartuk elsietni, én tudtam, hogy nincs mitől félnem, ő pedig tudta, hogy nincs semmi problémám az egész szex témával.

Szoktatok veszekedni?
Amióta nincs egy ember a mindennapjaimban, és ritkábban látom, azóta normalizálódott mind a magamról kialakított képem - elkezdtem megismerni magam -, mind a világképem, reálisabban látom az életet magam körül, és nem egy hisztis ribancként állok hozzá mindenhez. Na azóta még kisebb veszekedéseink sincsenek, viszont ez a drága ember mind a mai napig az arcomba hányja, mint egy jó, igazi barátnő, hogy én egy fél évvel ezelőtt ekkor és ekkor mit hisztiztem, csak azért, hogy idegesítsen. Egyem a szívét.

Melyikőtök a romantikusabb?
Ő egy időbe írt nekem verseket, én meg ha adok neki valamit, igyekszem személyeset adni. Nem igazán vettem eddig neki dolgokat, egyrészt azért, mert nincs is rá pénzem, másrészt azért, mert szeretek összehozni valamit a két kis kacsómmal. De annyira nagyon nem romantikázunk, ami azt illeti. Mármint, nem gyakran.

Szakítottatok-e már?
Nem. Én úgy gondolom, hogy vagyunk annyira felnőttek mind a ketten, hogy le tudjunk ülni nyugodtan megbeszélni a problémáinkat, és tudunk annyira értelmesen gondolkodni, hogy kompromisszumokat kössünk a kettőnk érdekében. Kerültünk már "szia" közeli állapotba, de nem mentünk fejjel a falnak. Nincs értelme a másik hülyeségei miatt eldobni egy működőképes kapcsolatot.

5 jó, és 5 rossz tulajdonságaitok
Mindketten elég arrogánsan tudunk viselkedni. Én emellett nagyon idegesítő tudok lenni az okoskodásommal és a heves beszédstílusommal, valamint menstruációs időszakokban stresszes vagyok, ami nem, hogy neki vagy másnak, még nekem is elég kiakasztó tud lenni. Ő pedig az arroganciája mellett időnként nem veszi észre magát, ha bunkó, és hajlamos megalomániás megnyilvánulásokra. Valamint megfigyeltem, hogy nagyon könnyen átvesz viselkedésiformákat és beszédstílusokat, és ez nem feltétlenül jó.

Miben hasonlítotok, és miben különböztök?
Az arroganciában, és abban, hogy időnként nem vesszük észre magunkat. Emellett mindketten tudunk dolgokért nagyon rajongani, csak nála ez olyan, mint a gyerekeknél. Nincsenek köztes érzelmei igazán, valamit vagy nagyon szeret, vagy nagyon utál, és a kedve határozza meg, hogy éppen mit szeret és mit utál. A beállítottságunk is különbözik, ő reálos, én inkább humános, ő a dolgokat globálisan nézi, globális problémákra keresi a megoldást, én pedig az egyéni gondok megoldásának megtalálásában vagyok otthon.

Milyen beceneveket adtok egymásnak?
Hát, én hülye kis kurva vagyok, ő meg mocskos ribanc, ha éppen poénkodunk. De én őt általában macinak hívom vagy szuszinak, szívemnek, ő meg cicának, kicsimnek, nyuszimnak. Kevésszer hívom én őt Dávidnak, vagy ő engem Vikinek.

Melyikőtök mondja többször, hogy szeretlek?
Én, de igazából azért, mert szeretem mondani, hogy szeretlek. Szóval én mindenre, mindenkire mondom, hogy szeretlek, ha olyan. Olyan igazán nagyon komolyan hűdehajde szeretlekeket meg egyformán mondunk egymásnak szerintem. De mi inkább kimutatjuk, meg ilyesmi. Annyira nem kell erről szóbeli megerősítés - most már.

Hogyan szoktatok aludni?
Legtöbbször ágyban, párnák közt.

El tudod vele képzelni a jövődet?
Ami azt illeti, el, de nem tervezek előre, mert hát bármikor történhet bármi, u know. Kraken támadás, zombiapokalipszis, ilyen mindennapos dolgok.